Saturday, October 13, 2018

Mai kutyázós sztori..
Egy monitori viszonylatban is durván túlterhelt munkahét és egy gyorshajtásért kapott csekk után szombaton is dolgozva úgy éreztem, hogy kifolyik az agyam a füleimen és a szemeimen, ezért úgy döntöttem, hogy megjutalmazom durván antiszoc énemet és szkippelem a szombati kiruccanást, amire hívtak. Ilyenkor csak pár dologra van szükségem: napsütés, egy nagyobb vízfelület, a kutyám, egy kisebb reptér közelsége és minél kevesebb ember, általában bónuszként jól jön egy olyan jármű, amin ritkán utazom, vagy még sosem tettem.
Ehhez a legjobb és legközelebbi hely a nemrég felfedezett tököli partszakasz, amire már csorgatom a nyálam egy ideje (a szembepart mindig naposabb és kevesebb a suttyó :) ).
Mivel kutyával bárhová csak szájkosárban (ami nekünk nincs, sose volt), ezért beugrottam Oleggel a budaörsi Fressnapfba, hogy megnézzem a kínálatot és valamit vegyek.
Bekocogtunk atomsárosan, egy félórás patakparti előséta után a budaörsi őrültekháza bevásárlóközpontba és néhány kör megtétele után megtaláltuk, amit kerestünk. Közben egy idősebb hölgy elolvadt Olegtől, kicsit beszélgettünk, életképes kutyásnak tűnt. A kasszás csaj majd” kiesett a kasszából, hogy megcsodálja a Nagyherceget, mindenki más megrökönyödött a mérettől és a valószínűtlenségi együtthatótól ebben az élettérben.
Kisétáltunk a dugig lévő parkolóba és pont megkaptuk balról Kármán Tódort, aki amúgy a budaörsi reptéren pihenget, már megkezdte a landolást, domborulatain megcsillant a fény, ahh….szájtátva néztem, ahogy elhúz, majd továbbügettünk, immár szó szerint.
Mivel kicsit hülye vagyok atomfáradtan és csak az erdőben vagyok képes tájékozódni, ezért párszor bejártuk a környéket, a nullást, a hatost, hetest, majd összeszedve az agyam, az szokás szerint a Tétényi fennsík szélén lévő kurvaplacchoz vitt, de erre van a legjobb menekülőút autóval.
Végre pályára álltam és megcéloztam a battai kompkikötőt.
Persze a kompot lekéstük 10 perccel, így várhattuk a következőt (1 komp/óra)
A kompkikötő bejáratánál kikötött pumi csaholt idegtépően, mikor Oleg kiszállt az autóból már láttam az elhúzott szájakat..sebaj, mit nekünk utálat :)
Én és Oleg balra el, festői partszakasz, kevés emberrel, 30 percig bóklásztunk, majd visszamentünk és engedelmesen leültettem a kutyát a lánc mellé, ami mögé az autósok sorakoznak.
A ház teraszáról egy nem túl szimpi öreg fószer kiabált, hogy ha át akarom vinni a kompon a kutyát, ahhoz bizony szájkosár kell, erre elmosolyodtam és a bekészített szájkosarat előhúztam a hátsó zsebemből. Dagadt a mellem, csak fogalmam sem volt hogyan is kell a kutyára applikálni a cuccot.
Megjött az öreg kompos jobbról, eléggé piásbordós az arcszíne, de jó fej.
A másik öreg fószer már a kishajóban ült, ami húzza-tolja a kompot, ahogy éppen kell.
Rátettem a kutyára a szájkosarat, csak kisebb szájzárat okozva nála, majd felvezettem utolsóként a kompra, a biciklis csókához közel. Ez utóbbi mosolyogva mesélte, hogyan fogja a kutya leszedni magáról a szájkosarat, én is csak mosolyogtam...csak öt perc a komppal az út, talán kibírja. Elég hangos ez a komp amúgy, a régi dízelmotor úgy zörög-zakatol, hogy a túlparton is jól hallani.
Oleg egyébként a harmadik kísérlettel szépen akkurátusan szétnyitotta lábbal a tépőzárat és kiszedte a fejét a cuccból.
Jó.
Cucc visszatéve, kutya finoman fegyelmezve, leültetve.
Ebben a pillanatban ütközött nekünk a kishajó, mivel már nem tudta húzni, így oldalról tolta át a kompot a dunai ár ellenében. Kb 30 centire koccant a lábamtól, Oleg fejétől, de semmi gond.
Oleg megdícsérve, én meg csak flesselek tovább.
Nyugisan álldogálunk, biciklissel kommunikáció, nyálcsorgatás a túlpart felé, a kutya néha konszolidáltan bepróbálkozott a szájkosár letépésével, de tényleg alig észrevehetően.
Átértünk a túlpartra, megvártuk, míg mindenki leszáll, majd lesétáltunk a járműről és jobbra el.
Hawaii, dizsi, napfény, kutyák, víz, naplemente blabla….
Idegek kisimulva, de a teljes agyi kisütöttségen csak két napi alvás segíthet.
A naplemente után némi futás, mert már láttam, hogy elindult vissza a komp és mi picit arrébb partoztunk. (Mindeközben szemben a parton egy Hummer próbált vagányan driftelgetni apróbb-nagyobb körökben a vizes kavicsban, kicsit elnyomta a csendet a „mi <3 ” partunkon is, de később feladta és tovább törte az utat az ártérben. Igen a szomszéd partjára azért járunk, mert kevesebb a suttyó :)
Visszafelé szokás szerint leültünk a lejtőre, minimál kommunikáció aktuális biciklissel, majd a komp megérkezte után lesétáltunk a kocsisor mellett a deszkákra.
Odafelé és visszafelé is eléggé elhúzódtunk illetve rugalmasan szabadítottuk föl a kívánt helyet szükség szerint. Akár keringőzhettünk is volna, nálam béke volt :) Oleget kicsit járattam odafelé is, de nem parázott a furán mozgó járművön sem.
Leültettem, nézte a távolodó partot, szőrébe mart a szellő, majd együtt néztük a csoda-csendes távolodó szeretett Csepel-szigetünket.
Persze a kompon kell fizetni, Oleget nem izgatta a pasi, aki odajött és nyúlkált felénk, már a szájkosarat se tépte.
Nyugodtan lesétáltunk az összes autós és a biciklis után, amikor a komp hangosbemondójából felhangzott egy reszelős férfihang:
„GRATULÁLOK A FEGYELEMHEZ HÖLGYEM!” (bakker van hangosbemondó a kompon??!! és miért hallja ezt a fél partszakasz??)
Erre a másik, mellettem sétálva: „Bizony ritka az ilyesmi..”
Szóval vigyétek a kutyát mindenhová, ne féljetek egy szakembert is felkeresni, ha egyedül nem megy és öregbítsük a kutyások/kutyák hírnevét, mert unom már az elhúzott szájakat, a programokat és helyszíneket, ahonnan kiesünk, mert kutyával nem lehet. Ha Oleg anno egy ötcsillagos country hotelben is tökéletesen tudott viselkedni, akkor bárki képes rá :)
Tegyetek érte ti is!
És örök hálám Andinak, amiért olyan türelmesen tanított a kutyázásra.
Mert nélküle a kutyám már széttépett és elásott volna a diófa alá:)